MSZP;Fidesz;díj;Nyers Rezső;Földes György;szociáldemokrácia;emlékezetpolitika;baloldaliság;posztumusz;

2023-03-22 20:18:00

Konferenciát rendeztek Nyers Rezsőnek, az MSZP első elnökénke emlékére, téma volt a baloldal mai sanyarú helyzete is

A magukat szociáldemokratáknak tartók elutasítják a szerintük hamis emlékezetpolitikát, ma is biztonságra és jólétre vágynak, de a jövőhöz kapaszkodókat keresnek.

Részben Nyers Rezső életútját, részben a szociáldemokrácia jelenét és jövőjét vázolta fel a szervezők, a Szociális Demokráciáért Intézet szándéka szerint az a konferencia, amelyet szerdán rendeztek meg a Magyar Szocialista Párt első elnökének emlékére, aki száz éve született. Az eseményen Nyers Rezsőt posztumusz Baloldalért Díjjal tüntették ki, az elismerést fia, ifjabb Nyers Rezső vette át.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke beszédében kiemelte, hogy „a békés átmenetet elsősorban az MSZMP utolsó elnökének, illetve az MSZP első elnökének, Nyers Rezsőnek köszönhetjük, nem Orbán Viktornak”. Mint fogalmazott. „Orbán akkor állt a színpadra és sajátította ki magának a rendszerváltást, amikor ezt az akkori szocialisták és ellenzékiek együtt, a tárgyalóasztalnál elrendezték”. Ma pedig, tette hozzá, megkeresik azokat az embereket, akik kapaszkodókat adnak a múltból, hogy kapaszkodókat adjanak a jövőben.

Földes György történész, a Politikatörténeti Intézet volt főigazgatója szerint „Nyers reformpolitikusként képes volt 1960 és 1990 között válaszokat kidolgozni a társadalmat akkor feszítő problémákra”. Földes bírálta a fideszes emlékezetpolitikát, amely „nyomást gyakorol a történészekre és nacionalizmussal próbálja elfojtani az igazságot”. Úgy vélekedett, hogy aki politikusokról emlékezik meg, az kockázatot vállal, kritikát zúdíthat a saját fejére és a volt politikus fejére is. – Sokáig a baloldal hallgatott, hogy ne kelljen ezt a kritikát eltűrnie. Most viszont megszólalunk, hogy tisztán lássunk, nem pedig azért, hogy kultuszt építsünk valakinek – tette hozzá Földes György, aki a baloldal sanyarú helyzetéről világosan fogalmazott:

Heinz Fischer, az Osztrák Szövetségi Köztársaság volt elnöke is felszólalt a rendezvényen, és azt hangsúlyozta, hogy „a szociáldemokrácia feladata, hogy a gyorsan változó társadalmi viszonyok között is biztonságot és jólétet biztosítson az embereknek”. Visszaemlékezésében arról beszélt, hogy az 1956-os forradalomtól kezdve egészen a demokratikus átalakulásig ő maga „jószomszédi viszonyt” alakított ki a korszak meghatározó politikusaival, Kádár Jánostól Kovács Lászlóig.